Infarktus blog

Nos így jött el 2011 márciusa. 28-án volt egy rendszer-összeomlásom Lőrincen, és sokat lépcsőztem amíg próbáltam rendbe tenni. A hátam megint fájt már vagy két hete, de nem törődtem vele. Aztán amíg vártam anyagra, átmentem Kőbányára, hogy segítsek a srácoknak egy telepítésnél, de útközben megfájdult a mellkasom. Olyan volt mint máskor, csak nem akart elmúlni. Ittam a vizet mint a teve. Megittam egy üveggel, de semmi hatása, csak gyengültem, hányingerem volt, és ömlött rólam a víz. Addig-addig, míg a fiúk kihívták a mentőket a tilatkozásom ellenére. A mentősök rámtették az EKG-t, és rögtön mondták: infarktus! Jó vicc, pont most, pont itt, pont nekem?

Percek alatt bent voltunk a Bajcsy Zsilinszki kórházban, és egyből a katéter laborban tettek ki, ahol Szigeti doktor úr vett kezelésbe. Néhány perccel később a fájdalom el is múlt. Következett a feketeleves: 24 óra az őrzőben. Ez nekem - aki 6 órákat alszom naponta - maga volt a rémálom: feküdni egyfolytában, 8-10 ember jelenlétében fekve vizelni a kacsába! Ha felültem rögtön jött egy nővér, hogy lenyugtasson. Szerencsére hasmenésem nem volt, mert az ágytálazásba belehaltam volna! Másnap dél környékén járt volna le a 24 óra, de kettőkor még bent voltam. 1/2 3-kor toltak ki a kórterembe, de a Nagy Testvér itt is figyelt: egy rádiós EKG-t akasztottak a nyakamba, ami az őrzőbe továbbította az adataimat. Csak meghatározott útvonalon szabadott járkálni, mert ha eltűnik a jel egyből keresni kezdtek volna! Hasonló történt akkor is, amikor éjjel leesett rólam az egyik vezeték: egy óra körül arra riadtam fel, hogy az egyik nővér hanyatt fordít, és tappancsokat ragasztgat rám!

Szinte csendben teltek a napok. Négyen osztoztunk a szobán: egy 60+, egy 92 bácsika, és egy 50 körüli (talán) kőműves, akinek már a harmadik infarktusa volt, és most is az állásról hozták be. Ő képes volt 10 másodperceseket fingani! Ha ilyenkor ablakot akartam nyitni, akkor a másik ember rögtön rámszól, hogy fázik! A legöregebb úgy nézett ki mintha meghalt volna, de véletlenszerűen elkezdett kiabálni, hogy "Jajj-jajj-jajj-jajj", így adott életjeleket.

Először bent akartak tartani hétvégére, de végül kiengedtek pénteken, csak előtte megígértették velem, hogy elmegyek Balatonfüredre rehabilitációra. Hazafelé menet Mendénél belefutottunk a már másfél éve tartó "út felújításnál" egy traffipaxba, de a mai napig csak az értesítőt kaptam meg: 40 helyett 65, már csak ez hiányzott!

Legközelebb már a Füredi napokról írok.

A történet 12 évvel ezelőtt kezdődött amikor apám meghalt. A boncoláskor az derült ki, hogy a külső és a belső érfalai elváltak egymástól, zsákszerű elzáródásokat képeztek, és ez volt a fő oka a halálának.

Kissé később megmértem a vérnyomásomat és kiderült, hogy 160 körül mozog! Megijedtem és anyám tanácsára felkerestem a kardiológusát, aki megvizsgált és írt egy marék gyógyszert, amiket azóta is szedtem rendszeresen. Néha gondoltam rá, hogy kellene egy kontroll, de mindig közbejött valami.

Nem beszélve arról, hogy az első vizsgálatok alkalmával a szívultrahang során az orvos felfedezett egy vesekövet, és leküldött az urológiára. Az urológus természetesen azzal kezdte, hogy toljam le a gatyámat és fogjam meg a vizsgálóasztal szélét, mire megkérdeztem:

-Doki, rektálisan akarja kitapintani a vesekövet?

Miután elvette a szüzességemet, felírt egy pezsgőtablettát aminek fel kellett volna oldania a követ, de csak a gyomorsavam lett tőle több. A kővel mi történt azt nem tudom, mert többé nem mentem vissza hozzá.

Ilyen előzmények után persze, hogy halasztottam mindig a kontrollt!

_____________________________________________________

Kb. 3 évvel ezelőtt éreztem először, hogy fáj a hátam. A lapockám alatt éreztem, mintha időnként kést dötek volna belém. Az első időben arra gondoltam, hogy huzatot kapott, mert még télen is leengedem az autóban az ablakot résnyire.

Néha éreztem a gyomorszájam környékéről is görcsös fájdalmat, de egy-két korty folyadék elfogyasztása, és néhány mély légvételt követően a fájdalom megszűnt. Olyan érzés volt, mint amikor túl nagy falatot nyel le valaki.

Néhány héttel ezelőtt a hátfájás megint elkezdődött, de most nem akart múlni, csak néha csillapodott kissé.

Még valami: állandó alvásrohamok kínoztak, már munkába menet is néha küzdenem kellett az álmossággal, de délután 3 után meg kínszenvedés volt fent lenni, így sokszor a székemben ülve szundikáltam, mert fekve nem kaptam levegőt. Éjszakánként gyakran volt, hogy rémálomból riadtam fel, és alig tudtam visszaaludni.